Március 15-e nem éppen a hagyományos ünnepről szólt, hanem sokkal inkább a kormány és ellenzék viszonyáról. Arról a kibékíthetetlen ideológiai ellentétről, amely az ország két, nagyjából egyforma nagyságú felét jellemzi. A kormány támogatói szerint jó irányban haladunk, de az ellenzék a külföld hathatós támogatásával a visszarendeződés híve, ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy rossz színben tüntesse fel az országjobbító szándékot, amely természetesen rengeteg érdeksérelemmel jár, de ők nem ezzel, hanem a fényes jövővel kívánnak foglalkozni, amikor a speciális "magyar utat" preferálják. A kormány politikájának ellenzői viszont ezzel az úttal nincsenek kibékülve, szerintük ez a demokrácia ellensége, ráadásul jól láthatóan gazdasági romlással is együtt jár. Ez a két nézet vonult fel március idusán a pesti utcákon, megpróbálva nagyobb tömeget prezentálni a másik oldalnál.
Kétségtelen az erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek. A Milla tüntetésein nagyobb a tömeg, mint a kormány rendezvényein, de a Békemenet sikeresen ellensúlyozza ezt a létszámhiányt. Jól láthatóan, mindkét irány tömegeket tud megmozgatni, és ez a két fél egymással nem tárgyalóképes. Ám míg jobboldalon az ellentétek kevésbé feltűnőek, a tömeg "homogénnek" tűnik, addig az ellenzéki térfélen egyre élesebb a vita az "igazi ellenzékiség" mibenlétéről. Az ellenzéki pártok erőtlenek, nem kis részben a pártpolitikából kiábrándult választópolgár miatt, aki inkább a civil szervezetekhez fordul, azt gondolva, hogy azok tisztábbak, hitelesebbek. A civilek viszont tapasztalatlanságukkal és pártellenességükkel hibát hibára halmoznak, ráadásul megfelelő program hiányában követésük csupán a kormánypolitika ellenzéséről szól, nem a valódi megoldásról.
A Szolidaritás és a Milla körüli botrányok éppen ezt mutatják, a "valódi" ellenzéki hiányát. Azt, hogy a belső demokrácia nélküli civil szervezetek nem alkalmasak a nagy pártokkal szembeni alternatíva felmutatására. Inkább egyfajta gyűjtőszerepet látnak el, olyan gyakorlóterepet kínálnak a politikában járatlanoknak, amit a pártokban csalódott aktivisták felhasználhatnak arra, hogy ellenzékiségüket a nyilvánosság előtt is megmutathassák. A tömegdemonstrációk tehát nem az azokon megfogalmazott célok vagy gondolatok miatt fontosak (emlékszik valaki például a Szolidaritás céljaira?) hanem azért, hogy demonstrálják, létezik ellenzék. Valódi program nélkül azonban hamar elszürkülnek, belső demokrácia hiányában az érdekellentétek hamar feltörnek, ahogy Árok Kornél nem éppen elegáns kizárása is mutatja.
A Milla ezt úgy próbálja orvosolni, hogy a laza keretek helyett egy, a belső maghoz abszolút lojális szervezői csapatot épített fel, amely teljes egységet mutat kifelé. Ez egyébként a Fidesz módszere is, a belső ellentétek erőszakos elnyomásával megakadályozza, hogy a pártellenzék szétfeszítse, feldarabolja. Ez egyfajta menekülési stratégia is, a valódi viták, a konszenzuskeresés előli megfutamodás. Ezért alakult ki Orbán Viktornak autokrata személyisége, mert ezt az utat választotta. És ezért veszélyes a Milla hasonló stratégiája is, mert bár ő nem tud felmutatni egy karizmatikus egyéniséget, de önmagában hasonló degenerációs folyamatot él át. Amit egyébként a hűséges támogatók viselkedése is jól mutat, akik a kritikára válaszul nem ellenérveket sorakoztatnak fel, hanem személyes támadásként élik meg azt.
Ezek az ellenzéki civil szerveződések tehát, bár élesen szemben állnak az irányított demokrácia felé menetelő Orbán kormánnyal, nem képesek megfelelő alternatívát felmutatni, sőt belső viszonyaik hasonlóságot mutatnak a mostani hatalommal. A Szolidaritás gyengülése a Milla felemelkedését hozhatja. Egy olyan szervezettel számolhatunk tehát, amely elutasít mindenféle hagyományos politikai formát (még csak mozgalmi formát sem vettek fel, semmiféle szervezeti struktúra nem tapasztalható kívülről), de a bázisdemokrácia helyett a belső kohézió híve, a vitákat megrendezni és nem megélni kívánja. A Milla ötletelései titokban maradnak, csak a már kész terveket látjuk előbukkanni a zárt rendszerből.
Most jelent meg tőlük egy írás, amiben saját magukat elemzik (A Milla jövőjének 5 záloga), és ez az írás egyfajta esszenciája annak az iránynak, amely az "igazi ellenzéki" névvel jellemezhető, azaz a "mi vagyunk az egyetlen és hiteles erő" igen veszélyes és hosszú távon a demokráciára káros programját jelenti. Már a "Tüntetésszervezők" szerzői név is árulkodó, a kifelé egységességet mutató megoldás: "mi nem szuverén egyének közössége, hanem monolit tömb vagyunk, a Tüntetésszervezők". Ebben az írásban az őket támadó, "fanyalgó elemzőket" a tömegdemonstrációk létszámával cáfolják. "A többi ellenzéki csoport, párt támogatottsága meg sem közelíti ezt, rendezvényeiken a miénkhez képest lézengenek az emberek" - írják, erősítve az "igazi ellenzéki" imázsát. Mások nem lényegesek, mi vagyunk az egyedüli alternatíva, minket támogatnak az emberek. Nem ismerős ez valahonnan?
A második pontban a mozgósítás hatékonyságát az alulról szervezésnek tulajdonítják, aminek valójában nyoma sincs, hiszen ahogy említettem, a Milla semmiféle szervezeti formával nem rendelkezik, sem alul, sem felül, csak monolit és személytelen szervezői tömbbel. A facebookon elért százezres lájkolói létszám valóban hatékony szervezői erő, ám ezt nem lehet valódi tagságra beváltani.
Dopeman szerepeltetését sikerként élik meg, miközben elfelejtik, hogy semmiféle vita nem folyt erről, egyszerűen egy showműsor keretében megválasztották - egy habókos filozófus ellenében. "Meghallottuk ezeket a kritikákat" - írják. Az embernek már szinte a királyi többes jut eszébe. Meghallották, és? Mi történt? Semmi, azon kívül, hogy az "igazi ellenzéki" sikerpropagandáját harsogják.
Láthatóan nem veszik észre azt sem, mennyire hasonló a Nemzeti Minimummal kapcsolatos viselkedésük a Fideszéhez. Ezt írják: "A Nemzeti Minimum+ programunk (ami nem zárult le!) során a civil társadalom hozzáértő szakembereinek, aktivistáinak segítségével elkezdtük az ország bajainak feltárását, és letettünk az asztalra minimumfeltételek egy olyan listáját, ami immár pozitív üzenetet fogalmaz meg, amit a mindenkori hatalmon kell számon kérnünk." Esküszöm, ha nem tudnám, hogy ez a Milla, azt hinném, egyenesen a Fidesztől származik ez a kiváló kommunikáció. Gondolom, a kedves olvasó sem hallott ezekről a szakemberekről és aktivistákról, akik ezt a programot készítették. Ők elkezdték a bajok feltárását. Csak nekem lenne ez kicsit furcsa egy önmaga szerint alulról építkező szervezettől, hogy mindig saját magára utal úgy, mint aki egyedül képes a megoldást kiötölni? De ki hatalmazta fel a Millát, hogy ezt tegye? A nem létező tagság? Nem, nyilvánvalóan a szervezők találták ki, senkivel sem egyeztetve.
Nem hallgathatom el azt sem, hogy a gyűjtés még mindig magánszámlára történik. Az egész ellenzéki sajtó felhördült a NAV vizsgálatán, politikai szándékot sejtve mögötte, holott a Milla szándékosan sérti meg a számviteli törvényt, magát törvény felettinek gondolva. Ha az ország bajainak megoldásán munkálkodik éjjel és nappal, akkor legalábbis illene a pénzügyi morált nem tovább erodálnia, hanem tisztességesnek kellene látszania is. De erre egyáltalán nem törekszik, inkább harcos nyilatkozatokkal utasítja el mind bírálóit, mind a jogállam még létező rendszerét is. A Milla kiváló marketingstratéga, hiszen valóban tömegeket képes az utcára vinni, ám demokráciából előttem már megbukott. Üzenete ezért nem lehet hiteles, tettei - ha vannak -, csak marketing akciók, amik önmaga népszerűsítését szolgálják. Akár olyan hazugságokkal is, mint hogy a mentőszolgálat pénzt kért volna a biztosításért.
